Árucikk, termék, szolgáltatás

Életmód, háztartás, otthon, eszközök. PR-cikk és link elhelyezés

Egy menő Nissan a fiataloknak

Négyüléses Nissan az Y generációnak

Manapság minden fiatal szeretne saját autót. Legyen egy menő Nissan a fiataloknak - Érdekes koncepcióval állt elő a Nissan Sanghajban. Az autó célközönsége az egyke kínai fiatalok.

A Sanghaji Autószalonon bemutatott Friend-Me koncepció a kínai Y generáció végi fiatalokat veszi célba, amely az ázsiai országban leginkább az olyan ma huszonévesekre értendő, akik a sajátos családpolitikából fakadóan többnyire egykék.

A Friend-Me nem úgy néz ki, mint ami közel állna a termeléshez, de láttunk már merészebb húzást is a márkától, és ha létezik autó, ami a digitális bennszülötteknek lett kitalálva, akkor ez olyan, ugyanis a lapos, néhol túl koncepció-szerű forma egy modern kütyükkel alaposan felszerelt utasteret takar.

 


A négyüléses autó egyedisége az, hogy magas szintű felszereltsége nem kimondottan a sofőr segítségére szolgál, hanem elsősorban az autót próbálják meg egy technológiailag aktív közösségi térré tenni vele. Fő eleme egy központi képernyő, ami kompatibilis mindennel, amire szükség lehet, s amelyen az utasok közül bárki megoszthat tartalmat, hozzáférhet a zenei lejátszóhoz például. Az efféle közösségi kütyük miatt könnyen népszerűvé lehet, és mivel egy olyan fiatal társadalomban, mint amilyen Kínáé próbálkozna optimistán akár még azt is mondhatnánk: az autó 240 millió potenciális vevővel bír. Ez persze egyértelműen túlzás lenne, hiszen az ország huszonéveseinek egy jelentős hányada nem a nagyvárosiak mérték nélkül fogyasztó mindennapját éli, így ez a szám valójában jóval kisebb – bár ha hozzávesszük a közeli Dél-Korea vagy Japán tehetős fiataljait mégiscsak nagynak tűnik a piaca.

„Ezek a srácok testvérek nélkül nőttek fel, így a barátokkal töltött idő különösen fontos számukra„ – mondta a Nissan vezetője, Andy Palmer a kínai lehetőségekről. Kétségtelenül nem reménytelen egy ilyen piaci rést becélozni, és valami hasonló – a koncepcióénál kidolgozottabb – elgondolás mentén akár még komoly sikereket is elérhet. És vajon mit szól hozzá az első magyar Y generáció a következő években?

A bejegyzés trackback címe:

https://cikk.blog.hu/api/trackback/id/tr5315976576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Árucikk, termék, szolgáltatás

PR-cikkek megjelentetése

Ajánló blog: szolgáltatások, termékek, webáruházakban megvásárolható árucikkek bemutatása azonnali linkelhelyezéssel. A releváns szöveges linkek erősítik a hivatkozott oldal Google-helyezéseit. Honlap optimalizálás tartalommarketing eszközökkel.

A legjobb Public relations oldalak

marketing szövegek elhelyezésére. Cikk és link elhelyezés azonnal. Termék csak tiszta forrásból. Online szolgáltatás: PR-cikkek megjelentetése. Készen kapott Public relations cikk és marketing szövegek publikálása. Honlap ajánló blog.

Kiemelt cikk: Teraszbeépítés Budapest - Télikert fűtése

Innováció: Teraszbeépítés fűtött műanyag télikertnek

Notebook szerviz: Dell laptop akku vásárlás

süti beállítások módosítása